Csak úgy emlegették távollétében, hogy a „Féreg”.
Egyedül élt, házába sosem hívott senkit, na meg gondolom - nem is akadt vállalkozó. Mindenféle suttogások keringtek róla, mit tarthat szobáiban, amit nem láthat senki, mit csinálhat elfüggönyözött ablakai mögött, ahonnan nem szűrődik ki semmiféle nesz. Megkérdezni senki, nem mert semmit, még a legkíváncsibb embernek sem akaródzott közelébe kerülni. Esténként a szobákban égő lámpavilág árnyképeket varázsolt a nehéz függönyökre, volt jövés - menés, de hang soha. Valójában azt sem tudta ember, hogy ki is ez a Féreg. Nem tudták mikor került ide, honnan jött, és mit akar. Nem volt ismerőse, akitől megtudhattak volna bármit is. Elzárkózó életvitele, furcsa viselkedése, szokatlan és ijesztő lénye állandó társasági pletykatéma volt. Meghívást el nem fogadott, az ő stílusában történt udvarias kitérés is olyan volt, hogy aki egyszer meghívta valahova, az többé nem követte el ezt a hibát. Így maradt az éjszakánkénti leskelődés, találgatás Történt, hogy éjszaka, mikor a szobákban égő gyertyák fényei táncoltak a függönyön, két férfi odamerészkedett az épülethez, létrát támasztottak az ablak alá, és csendben felmásztak rajta .A drapéria az ablakkeret bal oldalán rést hagyott, azon próbált belesni a gyengén világított helységbe a létrán elsőnek érkező. Időbe telt, mire szemei hozzászoktak a fényhez. A szobában, a falak mentén kis asztalok álltak, rajtuk égő gyertyákkal. A szoba közepén, egy nagy sötét szőnyegen koporsó, fehér szövet bélése jól engedte érvényesülni a benne fekvő testet. A Féreg volt. Hófehér arca, hunyt szemei a tökéletes halált árasztották a ravatal köré. Sötét árnyak vették körül, lebegve hajladoztak és égnek emelt karokkal jeleket rajzoltak Féreg mozdulatlan teste fölé. A jelek, vörös fénnyel világítottak, majd ráereszkedve a Féregre, kialudtak Féreg arca lassan visszanyerte megszokott fehérségét, eltűntek szemei körül sötétlő foltjai, telődő arca magába nyelte erősen kiemelkedett járomcsontjait. Szemei lassan felnyílottak, révetegen és ködösen körülhordozta őket a szobán, majd kiélesedve megállt a leselkedő arcán. Ez a halott és kőkemény tekintet görcsbe rántotta testét lelkét, tőrként hatolt szívébe. Feltörő sikolya torkába fagyott, és holtan zuhant le létrájáról, magával sodorva a mögötte állót. A kert bokrai között bujkáló kíváncsiak fejvesztve menekülni kezdtek, jeges marokkal fojtogatta őket az ablakon kiömlő láthatatlan borzalom. A függöny lassan kettéhúzódott, és megjelent az üveg mögött Féreg viaszsápadt, fénylő arca. Az éjszaka hangjai eltűntek, a néma csendben, csak a halál és elmúlás mindent elborító jelenléte uralkodott. A Féreggel többé nem találkozott senki. A ház zárkózottan - némán állt elfüggönyzött ablakaival. Hetek multán mertek csak bemerészkedni, akkor is legalább nyolcan. A vészjósló csend, és a hűvös levegő átjárta lelküket. Az volt az érzésük valami mindenhonnan figyeli őket, rosszindulatú közönnyel. Végigjárták a félhomályos szobákat, teljesen üresek voltak Egyetlen bútordarabot sem találtak. Mindent vastag por fedett, egyértelműen hirdetve, itt már évtizedek óta nem lakik senki.
Ma is üresen áll, síremléket idézve a jövő-menő emberek szemében, aki teheti, nagy ívben elkerüli. Senki nem akadt, akinek lett volna bátorsága beköltözni. Az elvadult kert közepén áll a ház, és vár. Mindenki érzi, de el sem tudják képzelni mire.
Bejegyzések
