A sírboltba vivő, kitaposott
kő csigalépcső, érdes felülete alatt, vészjóslón csikorgott a bakancs talpa.
Szűk alagútja, a benne rekedt
áporodott valamivel, mindenre emlékeztetett, csak levegőre nem.
Falai fényesen izzadtak,
undorító, nyálas állaguk ráragadt a tenyerére, ahogy meg megérintette,
biztonságérzete kedvéért.
Az időtlen csendben, léptei
kellemetlenül erős zajként hatottak, pattanásig feszült idegeire.
Nem emlékezett rá, hogy
hányadszor fordult vele a lépcső, hiszen folyamatos forgásban süllyedt, egyre
lefelé vele, arcáról lomhán csöppent mellkasára az izzadtság, eláztatva derékig
kék vászoningét.
Messze a feje felett,
hatalmas, tompa dörej hallatszott, a hang ólomfolyamként görgött lefelé a végtelennek
tűnő szűk alagútban, maga előtt tolva, a vastag, áporodott levegőt.
Megtorpant, mindkét tenyerét
nekiszorította a vizes falnak, úgy érezte, a lezúduló bűz, lelöki a lépcsőről.
Becsapódott a bejárat nehéz
vas ajtaja, csak az lehetett ez a hang, villant át tompuló elméjén. Arra emlékezett, hogy az ajtó, nagyon nehezen
nyílott ki, mikor felfeszegette, egy vasdarabbal, és a belső oldalán, nem volt
kilincs.
Sokáig állt, teljes
tanácstalanságában a falnak támaszkodó testtartásban, ösztönösen indult volna
felfelé, de nem volt biztos benne, hogy van a lábaiban ehhez elég erő.
Lerogyott a durva kő
lépcsőfokra, érezte, hogy felfelé kúszik testében a hideg.
Magába roskadtan,
agyonerőltetett lábait kinyújtva ült. Nem voltak gondolatai, nem érzett sem szorongást,
sem félelmet.
Olyan valószínűtlen, és
képtelen volt az egész, remélte, csak álmodik.
A nagy, fulladt csendben,
halk, nehéz léptek hallatszottak fel valahonnan a mélyből. A csusszanó, súlyos
hang mellett, hallhatóvá lett, egy hörgő, nehéz légzése valaminek, ami
erősödött.
Most, indulása óta, először
kezdte torkát szorítani egy semmihez nem mérhető, hatalmas félelem.
Ordítani, sikoltozni sem volt
képes, elment a hangja.
Mozdulni sem tudott.
Egy vinnyogásra emlékeztető,
artikulátlan hang tört fel végre a torkán, úgy érezte, az egész tüdejét kitépi
mellkasából valami, és a hanggal kisodródik a tátott száján.
Eszelősen rugdalózva, karjait
szétcsapva, akkorát dobott megfeszült törzsén, hogy az ágyáról is leesett.
Csúnyán bevágta fejét az
éjjeliszekrény sarkába, amitől éles fájdalma felébresztette.
A szobában, az éjszaka
csendjén kívül, nem volt semmi, az utcai lámpa tompán beszűrődő fényén kívül.
Ami változott, az a vitrin,
és a kályha között, a falon megjelent rozsdás vasajtó
képe, ami félig nyitva volt.
Bejegyzések
